Ayhan Gökhan

Acsai Roland: Hajnali kút

Acsai Roland idén kiadott, ötödik kötete, a Hajnali kút emlékeztet a jóval korábban megjelent, Természetes ellenség című verseskönyvre, míg szerkezetében az előző könyv, A két ég satujában folytatása, második része a képzeletben megrajzolt, különválasztó határvonal szerint. „Ahogy megdöbbent minket, lét-elemien, hogy mi van még a főnevek, jelzők mögött... Teljesen öntörvényű, öntémájú, témáját a végsőkig föld-döngölően, föld-falón kimeríteni akaró (és tudó!) költészet..."- írja Tandori Dezső a második Acsai-kötet fülszövegében; és látszólag ugyanez ismétlődik a Hajnali kút verseiben. A mögé-látás képességével felruházott költészet méltó metaforájaként tekinthető a fjord (is), ami egyszerre képes két helyen, a víz alatti és a víz feletti világban létezni, választóvonalként a látható és a láthatatlan között. Acsai Roland előző könyveihez képest letisztultabban, leegyszerűsítettebben nyúl a témáihoz és magához a nyelvhez, mert itt nem a nyelv az elsődleges, nem egy belső érzelmi világ korrajzának pontos visszaadása, mint az érzékletesen megfigyelhető a szerintem az utóbbi tíz év egyik legjobb verseskötetében, az Alagútnapokban.

A vékony, a szerző feleségének Acsai Varga Vera képzőművésznek szép festményével illusztrált borítójú, szemrevaló kis kötet három ciklusba rendezett versei egy utazás élményeiről tudósítanak a beszéd nullfokáig érő szinten, itt a szavak és mondatok hőmérséklete alig megy fagypont fölé, annyira visszafogott és mértéktartó, megfontolt Acsai Roland költészete, annyira az összpontosítás a főcél és a célon túl ívelő másik-világ helyes vonalainak kirajzolása, felfedése. Egy bálna egyenletes lélegzése, óvatos úszkálása a jeges vízben ez a költészet. A természetből kiemelt és abba visszabukó mondatok, a fjord hófehér területén kiterített, száradó vízfestmények Acsai versei. A szerző egyik törekvése lehet a személye elhelyezése a tájban, de a versek egymás utáni olvasása az embermentes, embertől üres táj benyomását keltik, mintha a hóval befuttatott sáv mentén letett felvevőgép létezne, az venné fel a látványt és adná vissza a maga esetlegesen szép módján.  „A táj, mint egy tenyér. / Nem mondom ki, hogy (istené). / Kettészeli a gyorssodrású, / Türkizkék folyó sorsvonala." (Sorsvonal).

Acsai Roland a Hajnali kútban az összes többi kötetében felhasznált lírai eszköztől megszabadult, nem hagyva, hogy a költészet kellékei zavaró hatásként, mint egy norvégiai fenyő sűrű tűleveleként belelógjanak a képbe és esetleg megfeledkezzen az olvasó a kötet lényegéről, a tiszta látás erőteljes meglétéről. Eszköztelenség ide vagy oda, itt érezhetően a valóság levegője ömlik a betűk mögül, a gyantaillat és a fjordok édes szaga, a kisbálna szinte bőrünkön érezhető súrlódása, a szent és tiszta víz érintése a természetben. Egyik kötet-kedvencem kívánkozik azonnal ide: „ A konyhában, / A csap mellett, / Van egy fenyőgyantából / Főzött szappan. / Amikor mosogatás közben / Megszagolom, / Mintha benyitnék / Az erdő szobájába, / Amit a hó tisztára meszelt." (Fenyőszappan).

Acsai lemond a dalról, a kötött formáról, amihez, mint előző kötetei bizonyítják, kiválóan ért, helyébe a táj összecsengő, tartalmas nyelve kerül, ha szabad a művészetről beszélve a szentség és megistenülés szavakat használnom, mindenképp ideidézném, mert ez a költészet pont eszköztelenségével az imák kántáló hangsúlyával kíván jelentőségteljes, fontos költészet lenni. Messziről Paul Claudel, Ted Hughes és Seamus Heaney lírájával rokon, Hughestól maga a szerző is fordított, utóbbit Tandori Dezső említi kiinduláspontként Acsai Roland második kötetéhez írt fülszövegében.

Acsai Roland utazásai és megállói összes kötetét egymás mellé téve a hosszú Szugló utcán keresztül a hangos Bosnyák téren át egészen a finnugor rokonokig, az ezer tó vidékéig és a norvég fjordokig tartottak, költészete ehhez mérten hasonló magasságokban tart felfelé, túl Finnországon és Norvégián. „Kezeink, e furcsa, ötlábú / Lovak / Ott isznak minden / Hajnalban-- / Lányom feje búbján / A be nem nőtt kutacs." (Hajnali kút).

Acsai Roland: Hajnali kút. L'Harmattan, Budapest, 2011.