Limpár Ildikó

Egy szöveg képessége

Mire képes a szöveg, mire képes a szó? Hiszünk a logos teremtő erejében? Hisszük-e, hogy az ige testet ölthet? És mi a testet öltött ige? Egy (háromdimenziós) kép?

Az ókori egyiptomiak hittek az ige teremtő erejében. A szó kétféle jelből állt: az írnok először megjelenítette azokat a jeleket, melyek a szó hangjait jelölték; utána pedig rajzolt még egy úgynevezett determinativust, vagyis egy olyan jelet, mely ténylegesen megmutatta, melyik szót is írta le a hangokkal. Hang és kép: e kettő szükséges ahhoz, hogy az ige testet öltsön. És ha szent szöveget kívántak maradandóvá tenni, akkor kellett hozzá az örökkévalóság anyaga, a kő, hogy abba vésve a szó valóban testté, egy háromdimenziós képpé válhasson.

Az egyiptomi írásról írok, Neil Gaiman Sandman képregény-sorozata apropóján. Hogy miért? Mert van valami a képregényben, ami többet hordoz a szent írás ősi filozófiájából, mint a legtöbb olyan szöveg, amit manapság olvasunk. És azért, mert a képregény egy felfutó ágban lévő műfaj, amely igazi tehetségek kezében meglepően színvonalas, értékes műalkotássá válik - s kell-e mondanom, hogy Gaiman egyike a legtehetségesebbeknek?

Amikor azt mondom: képregény, ne a rendszerváltás előtt beszerezhető füzetecskékre gondoljunk, melyek a már népszerű szépirodalmak zanzásított, képekkel ellátott, népszerűsítő kiadványai voltak. (Vagy a már népszerű szépirodalomból készített népszerű rajzfilm népszerűsítő képregénye - gondoljunk csak a Vukra, például.) Azóta nagyot fordult a világ, és jelenleg a képregények történetei egy egészen egyedi világot tárnak fel - legyen az akár manga, vagy a nagyon erős francia, illetve amerikai képregény-hagyományra épülő műalkotás. Az eredetiség az alapja egy népszerűvé válható képregény-folyamnak, az eredeti szöveg és az eredeti képregény-világ, vagyis vizuális megjelenítés, ideértve a képregény-feliratok tipográfiáját is, mely a hangulati megjelenítés fontos eszköze. (A cicák macskakaparás-szerű szövegekkel kommunikálnak, az Álomúr pedig fekete buborékokban fehér betűkkel beszél, és így tovább.) Szöveg és kép, a szó teremtő erejének alappillérei. A teremtés pedig mindig az eredeti előhívása a logos kimondásával.

Gaiman tíz-plusz-egy-kötetes Sandman sorozata végre megjelenik magyarul. Nem manga-árban, hanem drágábban, hiszen egy kultsorozatról van szó, de reméljük, a magyar piac elbírja a négy-ötezer forintos kötetenkénti beárazást, és a projekt megvalósulhat. Az első három kötet mindenesetre már megvásárolható. A Prelűdök és Noktürnök címet viselő első kötet még kissé széteső, a kísérletezés fázisait mutatja, ez kétségtelen. Ezek a történetek felvázoljak a Sandman világ alaptéziseit, megismerkedünk a Végtelenekkel, a testvérekkel, akik az idő végezetéig léteznek (s kiknek neve angolul mind D-vel kezdődik), különösen Sandmanre, az Álomúrra (Dream) fókuszálva, de az utolsó történetben lánytestvére, Halál (Death) is végre színre lép. A folytatás, A babaház már egy érettebb képregényíró munkáit fogja egybe. Kevésbé kapcsolódnak egymáshoz a történetek, mint az első kötetben, s ez egyúttal arra ad lehetőséget, hogy a legkülönfélébb történetek által egy igazán színes, sokoldalú világról olvashassunk. Az egyes történeteket és a köteteket az álom motívum köti össze, mely a kohézión kívül egyben a legnagyobb mozgásszabadságot is biztosítja a szerzőnek. Kiemelném a negyedik fejezetet, melynek címe „Egyszer fenn, egyszer lenn". Ez a történet Hob Gadling, a haláltól megkímélt ember életéről szól. Benne van minden, ami miatt Gaimant szeretem: huszonnégy oldalban századokat villant föl, újraértelmezi a történelmet, és tovább építi saját mitológiáját. De ejtsünk említést a „Sorozatfüggők konferenciájá"-ról is, mert az abszurd és morbid szintén elengedhetetlen kellékei Gaiman alkotói készletének.

A harmadik kötet, az Álomország, több tekintetben is különlegesnek tekinthető. Először is itt olvashatjuk Gaiman „Szentivánéji álom" verzióját, mely 1991-ben elnyerte a World Fantasy Award legjobb novelláért járó díját. (Maga a Sandman sorozat számos díjat tudhat magáénak, de ez a díj azért is külön említendő, mert nem szoktak vele képregényírókat jutalmazni. Adták viszont olyan nagy neveknek, mint Norman Mailer vagy Stephen King.) A másik érdekessége a kötetnek, hogy csak négy részt tartalmaz ugyan, de bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé, vagyis elolvashatunk egy Gaiman képregény-forgatókönyvet.

Gaimant nehezen értékeli az, aki nem jártas egy kicsit a különböző kultúrák vallásaiban, mítoszaiban, és nem rendelkezik azzal az általános műveltséggel, amit egy angolszász gimnáziumban magára szed az ember. A sorozat azonban gondos szerkesztői kezekbe került, így az egyes kötetek végén hasznos jegyzetek terelgetik az olvasót a mítoszok és az angol, illetve amerikai kultúra útvesztőiben, láttatva egyben azt az írói mélységet, mely Gaiman munkáira oly jellemző.

Hogy mennyire időt állók ezek a művek? A teremtés az idők végezetéig szól. A Végtelenek persze látják a véget. Ahogy Halál fogalmaz: „Mikor az utolsó élőlény is meghal, elvégeztem a munkám. Felpakolom a székeket az asztalokra, lekapcsolom a villanyt, és távozáskor bezárom az univerzumot." Az egyiptomiak azonban tudták, hogy a halál csupán az új élet kezdete.  A teremtés az örökkévalóságig szól. Lehet, hogy ez az univerzum bezárul, de egy másikban folytatódik az, ami itt elkezdődött.

Ó, említettem már, hogy Halál egy kedves fiatal lány, akinek egyiptomiasra festett szeme van, és attribútuma anch, az óegyiptomiak életet szimbolizáló hieroglifája?

Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme. Prelűdök és Noktürnök, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2009.

Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme. A babaház, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2010.

Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme. Álomország, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2010.