Bene Zoltán

Egy újramesélt Káin-mítosz - a rendezői változat

Az Ószövetség első könyve, a Genezis 4. fejezete beszéli el Káin legelterjedtebb mítoszát, a kánonba illesztett történet-változatot. Eszerint Évának (héberül Havva, vagyis „életet adó") két fia született: az elsőszülött Káin (a név a „kapni" szóból ered), majd később öccse, Ábel (a „lehelet", „semmiség"). Előbbi földműves lett, utóbbi juhok pásztora. Egy alkalommal mindkét fiú áldozatot mutatott be Istennek, aki Ábel áldozatát elfogadta, míg Káinét elutasította. Ezen felbőszülve Káin megölte öccsét. Ez volt az „égbekiáltó bűn": Ábel vére felkiáltott az égbe, így az Úr tudomására jutott a gonosztett, s a Mindenható megbüntette a vétkest - megátkozta és száműzte.

Ennyi a kanonizált mítosz első fele: maga a testvérgyilkosság (a második fele Káin száműzetésével és utódaival foglalkozik).  A legtöbb vallástörténész szerint ez a passzus betoldott, utólag beiktatott része a bibliai őstörténetnek, amely az ember bűnösségre való hajlamainak aránytalan növekedését hivatott megmutatni. Ez azonban esetünkben mit sem számít.

Esetünk pedig Kis Ervin Káin és Ábel című regénye, amely ezt a föntebb zanzásított mítoszt meséli újra. A regény első olvasásakor úgy véltem, nagyon is sajátosan teszi ezt, nagyon is fantáziadúsan, egyedi módon gazdagítja a rövidke sztorit. Amikor azonban később utánajártam kicsit a Káin-mítoszoknak, rá kellett jönnöm, hogy Kis Ervin tulajdonképpen nem tett mást, mint jó készséggel és ügyesen kompilált egy regényt az első gyilkosságról és körülményeiről szóló számos mítoszból. S ha azt vesszük alapul, hogy a Tóra maga is kompiláció, nem is lehet ezzel a módszerrel senkinek semmi baja.

Melyek hát azok a Káin-mítoszok, amelyekre Kis Ervin támaszkodott? Egyrészt maga a kánon: a fentebb röviden elmesélt történet, melyben Káin végez öccsével. A mítoszváltozatok száma viszont olyan meglepően nagy, hogy bőven volt miből válogatnia a szerzőnek a történet kiszélesítéséhez. Akadnak például olyan történetek, amelyek Káin fogantatását helyezik egészen más megvilágításba. Ezek a mítoszok - mellesleg már az ókorban meglehetősen elterjedtek lehettek a zsidóság körében - Káin apjaként Számáelt, az álnok kígyót, a bukott angyalt, a gonosz szellemet nevezik meg. S ez a Számáel nem más, mint maga a Sátán, másik, közismert nevén Lucifer, tehát az Ellenség, a Vénusz bolygó, aki a legtovább dacol a napfelkeltével. (Jól felismerhetően Madách Imre Lucifere ő, aki részt követel magának a teremtésből.) De olyan forrásokra is lelhetünk a Káin-mitológiában, amelyek azt állítják, mindkét fiú a Sátántól fogant, megint mások ikrekként emlegetik őket, míg az az elképzelés is széles körben elterjedt volt, amely szerint mind Káinnal, mind Ábellel együtt egy-egy leány ikertestvér született. Ennek az utóbbi feltevésnek egyik letéteményese, az Ággádá című zsidó monda- és mesegyűjtemény ugyan nem nevezi meg ezeket a lánytestvéreket, de középkori zsidó forrásokban a Lebóra, Lebuda, Kelimath, Debóra, Ima, Kinan, Klimia nevek egyaránt fellelhetőek. Néhány monda-variáns a gyilkosság okát sem az Istennek a testvérek áldozataihoz való viszonyulásával, hanem (többek között) szerelemféltéssel magyarázza.

Kis Ervin regényében Káin és Ábel testvérek, s annak idején mindkettejükkel egy-egy ikerlány született: Kelimath és Lebuda. Előbbi Ábellel, utóbbi Káinnal. Mindkét fiú Lebudába szerelmes, ám apjuk Kelimathot szánja Káinnak, Lebudát Ábelnek. Lebuda egyébiránt Ábelhez vonzódik (mellesleg Kelimath is). Kettejük közt ez az alapvető konfliktus, amelyet Éva részrehajlása még tovább terhel: ő is Ábelt szereti jobban. Ám egy mindent megelőző, eredendő ellentét is feszül a fivérek között, amennyiben Káin földhözragadtabb, Ábel emelkedettebb személyiség. A történet végül Kis Ervin narrációjában is oda fut ki, ahová ki kell, hogy fusson, ám közben az olvasó megismerheti a zavarodott Ádámot és a különös szellemet, Számáelt is, aki elárulja Ábelnek, hogy atyja, Ádám nem az első ember, de éppen ellenkezőleg: a megmaradt utolsó, őt is anya szülte, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy köldöke van. Számáel elbeszélése szerint Jahve, az Elrendező vezette félre Ádámot, ő hitette el vele, hogy első a földön, s Ádám furcsa háborodottságát gyerekkori emlékei okozzák. Miként Ruff Tibor írta a Hetek folyóirat egy 2003-as számában: „A Biblia szerint az ősember nem a majomból fejlődött ki, majd tovább mai emberré - hanem eredetileg egy a mainál is jóval magasabb szinten fejlett, intelligens, királyi lény leszármazottaiból degenerálódott az okkultizmus és a barbárság legmélyebb szintjeire." Kis Ervin elképzelése, melyet beépített regényébe, ugyanez.

Miután utána olvastam Káin mítoszainak, már olyasféleképpen látom Kis Ervin könyvét, mintha egy Káin-film rendezői változata lenne. A mozikba a jóval kurtább verzió került, amelyen a vágó igen sokat és igen szigorúan dolgozott. A rendező anyaga bővebb és szószátyárabb, mindazonáltal nem érdektelen elolvasni, jóllehet a mozikból ismert „variációt" nem múlja fölül.

Kis Ervin: Káin és Ábel. Budapest, Magvető, Rakéta Regénytár, 1978