baricco_selyem

 

 

 

Limpár Ildikó


A semmi súlya



Alessandro Baricco Selyem című kisregényéből megtudhatjuk, milyen az igazi selyem: „ha kezébe vette - írja Baricco - olyan volt, mintha semmi sem volna az ujjai között." A regény persze nem a selyemről szól. És a regény, természetesen, a selyemről szól.

Az igazi selyem: igazi műalkotás. Valami, amit a bőrünkön kell éreznünk, valami, ami olyan könnyű, hogy azt hisszük, nem takarja semmi testünket, ha abban mutatkozunk, és valami, amit épp ezért fel nem foghatunk elménkkel, csak érzékeinkkel. Mert bár azért készült, hogy elfedjen valamit, könnyedsége olyasmit tár fel, melyre más nem képes. A testet kényezteti, a lelket pedig olyannyira lemezteleníti, hogy vigyáznunk kell, ki elé tárjuk titkainkat - különösen, ha mi magunk sem kívánunk velük szembenézni. Baricco elbeszélésében a selyem, a számos részlet, ami a selyemkészítésre, a selyemhernyó peték beszerzésére vonatkozik, tudja mindazt, amit az igazi selyemnek tudnia kell: azért létezik, hogy elfedje azt, amiről a regény valójában szól, és azért, hogy felfedje szereplői és olvasói számára a lélek lemeztelenedésének útjait. És míg Hervé Joncour teste évente megjárja a franciaországi Lavilledieu és a japán Shirakawán is túli városka közti távolságot, sokkal nagyobb utat jár be lelke, melynek nincs többé nyugalma attól a pillanattól kezdve, hogy ránéz egy valószerűtlen szempár Hara Kei otthonában. És amíg olvassuk évenkénti útjának történéseit, azt hisszük, megfejtettük a selyem titkát. Azt hisszük, felfogtuk, hogy a selyem tulajdonképpen Hervé Joncourról szól, és az ő örök vágyódásáról, és arról a különös fájdalomról, ami bejárja egész testét, mert tudja, milyen „belehalni a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem fog az ember átélni." Azt hisszük, Hervé Joncour karakterét hálózza be finoman az ezernyi selyemszál, mely gúzsba kötheti a lelket, még ha a test hihetetlen távolságokat jár is be. Igen, ezt hisszük - egészen addig, míg el nem olvassuk a regény végét is.

Baricco kezében a selyem olyasmi, mint Hemingway számára a jéghegy csúcsa: épp csak megvillantja a hatalmas jégtömb fenségességét, az erőt és az anyagot, mely valójában a tengerszint alatt helyezkedik el, az emberi szem számára láthatatlanul; ám az, amit látunk belőle, érezteti velünk a valóságos méreteket. A selyem: olyan tudás és különleges anyag szövevénye, melynek eredményeképp szinte a semmit tarthatjuk kezeink között: a majdnem-anyagot, az elfedés által felfedő majdnem-semmit, amiben mégis benne van minden, amire az ember büszkén, s egyúttal vágyakozva tekinthet. Baricco megmutatja a semmi-selymet, és ezáltal belátást enged az emberi lélek mélységeibe: olyan mélyre tekinthetünk, hogy láthatjuk Hemingway jéghegyeinek tengerbe merülő robosztusságát.

A selyem, ugyanakkor, egyben épp a Hemingway-féle jéghegy ellentételezése is. A keleti selyem: a színek, érzékek, érzelmek világának anyaga, a kényeztetés, a pompa, az elegancia része. Senki ne várja Hemingway száraz tényszerűségét egy olyan történetben, mely a selyem vékony szövetén próbál áthatolni. Mert ahhoz újabb és újabb nekifutások szükségesek, ismétlődő próbálkozások, a rituális repetíció ereje. Baricco írása éppen ezért az ismétlődésekből építkezik, első látásra igencsak anti-minimalista módon. De aki megérzi a selyem erejét, rájön, hogy az ismétlések is a minimalista eszköztár részét képezik: ismétel, mert ezzel sem mond el többet annál, ami szükségszerű. Az ismétlődő pillanatokat ismétlődő szavakkal írja le, mert nincs szükség újakra. És ha a legapróbb részlet is megváltozik az ismétlődésekben, tudjuk, hogy sokkal több változott, mint pár szó, amely megkavarta a régről ismert mondatot.

Arról lehet vitatkozni, hogy Baricco mennyiben tekinthető minimalista szerzőnek és mennyire nem. Elmélkedhetünk arról, hogy ha egy stílust magunkban színes vagy mesés minimalizmusnak hívunk, akkor nem épp az ellenkezőjét állítjuk-e annak, mint amit a szótárak minimalizmusként definiálnak. Egyvalami azonban nem képezheti vita tárgyát: Baricco maga a kortárs irodalom selyme. Burkolózzunk bele, és érezzük a semmi súlyát!




Alessandro Baricco: Selyem. Helikon Kiadó, Budapest, 1997


 


 

2010. április 19.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Kulturális programok a megújult Centrál KávéházbanSzázezer költő a változásértKezdődik az E-MIL idei tábora Kevesebb kiállító a Frankfurti KönyvvásáronA Prima Primissima Díj jelöltjei
Útról való
Egressy Zoltán Útról valójaIancu Laura útról valójaDarvasi Ferenc útról valója Balázs Attila útról valójaOrcsik Roland útról valója
Versek
Birtalan Ferenc verseiBenő Attila verseiOláh András versei Deák Paula Blanka verseCsehy Zoltán versei
Prózák
Az érckakas szélrózsája BirodalomGrendel Lajos elbeszéléseGéczi János: A hangFalvai Mátyás: Placebo
Kritikák, esszék
Szabó Gábor Petri-széljegyzeteirőlGrecsó Krisztián legújabb regényérőlMarkó Béla gyermekirodalmárólNagy Koppány Zsolt új regényérőlMolnár Vilmos novelláskötetéről
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Bejelentkezés
A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA