Szabó Róbert Csaba
Magánszótárazás
„Az abszurd színház titka, hogy nagyon éles váltások vannak benne", tudom meg az abszurd szócikknél Tompa Gábor rendezőtől, a Címke-függöny. Tompa Gábor színházi magánszótára című könyvből, és rögtön az ragad meg bennem, hogy ez a megállapítás lényegében az egész könyvre érvényes. Egyfelől, hogy bizonyos szempontok szerint micsoda abszurd vállakozásnak tűnik tizenkilenc nagyinterjú alapján összeállítani és az interjúkból kiemelt szócikkek eresze alá betalicskázni napjaink legfigyelemreméltóbb rendezője mondandójának - feltételezéseink szerint - esszenciáját, velejét. Másfelől meg, hogy mennyire eldönthetetlen ezek után, hogy ki a könyv szerzője: vajon az interjúalany mondatai-é ezek továbbra is, avagy a szerkesztő szempontjai fölülírják-é az eredeti kontextust (mert úgy tűnik, fölül), és akkor inkább már az ő, a szerkesztő válaszai ezek - mégpedig a saját kérdéseire, lévén, hogy a szócikkeket is ő emelte ki azokból a bizonyos interjúkból. A váltásokról meg nem is beszélve, hiszen a kiemelt, a blog címkefelhőit leképező, utánozó szócikkek a tördelésben nem kapcsolódnak egymáshoz különösebben, hanem az abc sorrendjét követve hevernek egymás mellett.
Nyilván az sem véletlen, hogy épp az abszurd szócikkel (és a fent idézett mondattal) kezdődik a magánszótár, mint ahogy az sem, hogy ha végignézzük a tartalom helyén szereplő szójegyzéket, lényegében anélkül, hogy egyszer is meglátnánk leírva Tompa Gábor nevét, vagy tudnánk, hogy ez a könyv Tompa Gáborról szól, rögtön kitalálnánk (persze, ha minimális színházi műveltséggel is bírunk), hogy ez a könyv bizony Tompa Gáborról szól. Egyértelmű, hogy olyan szócikkek (a teljesség igénye nélkül), mint A kopasz énekesnő, Avignoni Fesztivál, Beckett, Harag György, Interferenciák Fesztivál, kolozsvári társulat, Marosvásárhely, populista támadások, San Diego, szakralitás, Tangó, többször megrendezni, Visky András, Woyczek ebben a kontextusban csak és kizárólag Tompa Gáborhoz köthetőek. Úgy is mondhatnánk, ezekben a szócikkekkben található meg annak a tizenkilenc eltűntetett interjúnak a váza, amelyből végül is egy sokkalta izgalmasabb, élettel teli, és főként: mozgásban lévő szótár jött létre. Vagyis működik a dolog.
Mondhatni, megúsztuk a fölösleget, ami óhatatlan velejárója egy interjúnak, hát még egy interjúkötetnek. Ugyanakkor néha mintha nem is szócikket, hanem egyetlen mondatba sűrített mondanivalót, sőt aforizmákat olvasnék, mintha még mindig túl sok lenne a fölösleges beszéd, szó: a színház létének egyetlen értelme az előadás (demokratikus); a színház a magas kultúrára való nevelés eszköze; a színházba nem kikapcsolódni kell járni, hanem bekapcsolódni (feladat); a színház mint univerzális nyelv híd lehet, kapocs (híd); az igazán nagy színházi pillanatok mindig valami fájdalmas hiányérzetet keltenek (kudarc) - és így tovább. Ezeket persze szinte akárki mondhatná, a különbség az ezekhez eljutás logikájában ragadható meg, abban, ahogy Tompa Gábor látja ezeket a problémákat.
A fogalmak kiemeltségének legnagyobb tétje, akár a blogok esetében, az ismétlődésben, a más szócikekkben való fellelhetőségükben lenne, vagyis a jelentéstágulásban. A föntebb idézett híd fogalmat például a kolozsvári társulat szócikkben látom viszont: itt az idősebb és fiatalabb színészek viszonyára vonatkoztatva.
Az abszurdtól a zsidóig ível Tompa Gábor színházi magánszótára. A két fogalom között pedig minden ott rejlik, amit egy hangsúlyos rendezői életútról, módszerekről és szemléletről tudni lehet és kell. A könyv érdeme pedig az, hogy mindezt a kivételes tudást kivételes módon tálalja. Másképp talán nem is érdemes.
Címke-függöny. Tompa Gábor színházi magánszótára. Összeállította: Zsigmond Andrea. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2010.
