Kiss László

Arany közép

Király Levente kötetéről

Három verseskötet és egy paródiagyűjtemény után novelláskönyvvel jelentkezett Király Levente. A L' Harmattan Kiadónál megjelent Hová menekülsz hét év prózatermésének erősen megrostált gyűjteménye: tizennégy szöveget tartalmaz, és nem egy hiányzik belőle, amelyre a lapokból, folyóirat-publikációkból szívesen emlékszem. Nehéz volna úgy tennem, mintha az olvasónapló megírását nem előzte volna meg egy békéscsabai beszélgetés Király Leventével (Darvasi Ferenc írt róla helyszíni tudósítást: itt olvasható) - akkor árulta el a szerző, hogy bármennyire fontosnak és jónak talált is ezek közül egyet-egyet, az alakuló szerkezet egész egyszerűen nem engedte a beillesztést. Értelemszerű válasz, és mégis. A szövegek kimaradása okozta főfájást enyhítheti, hogy a Hová menekülsz, ami az írások hangvételét, gyakran thrillerszerű atmoszféráját illeti, egységesnek tekinthető, miközben folyamatos benne az ellenpontozás, a távolság ironikus tartása, a - többnyire fekete - humor. A légkör egyszerre félelmetes és mulatságosan bizarr: verőember él a házban, amelyben agresszív vizesek tartják félelemben a rezsitől parázó lakókat, a plüssállat-őrült dzsigoló szemében „a pokol jeges tüze" villan, az angyalvadászat szoros kapcsolatot mutat (vagy inkább: sejtet) a háziszárnyasok leölésével, és Mihály arkangyal hosszú, oldalakon át tekergő diktátuma sem szűkölködik a groteszk és abszurd helyzetekben.

Az egységes hangot, szemléletet a műfaji változatosság sem töri meg, legyen szó naplórészletről, diktátumról, olvassunk vallomást vagy előszót. A Hová menekülsz ráadásul sokhangú kötet is, hiszen más nyelven szólal meg a lepukkant panellakó, mint a Fürdőben fiatal nője, más nyelvet beszél Mihály arkangyal, miképp az a nosztalgikus unoka is, aki halott nagyapjához álmodja magát, ezzel megteremtve, újra jelenvalóvá téve őt: „Máris a konyhában vagyunk, fénykarika a lámpa körül, a terítő vakítóan fehér, a kenyér megszegve, a szalonna fölkockázva. Mégsem tudok nyelni, mert hirtelen megvilágosodik valami, a lámpa fényénél milliószor erősebben. / - De nagyapa! Hiszen te meghaltál! Nem lehetsz itt velem! / - És?"

Az utóbbi évek magyar kisprózájának egyik fontos tendenciája az összefüggő, egymáshoz sok szállal kapcsolódó szövegeket tartalmazó elbeszéléskötetek megjelenése. Novellaciklust, már-már regényszerű prózacsokrot olvasni izgalmas kaland, a Hová menekülsz azonban bizonyítja, hogy az egymástól „független" szövegek is működőképesek egy könyvön belül.

A könyv kulcsnovellájának a Diktátumok című tűnik. Ebben az allegorikus elbeszélésben az említett arkangyal kemény feltételeit halljuk, amelyek a boldogság keresésével, megszerzésével kapcsolatosak, s amelyek érzékeltetik, mennyire nehéz feladatra, ha ugyan nem lehetetlenre vállalkozik, aki erre adja a fejét - „Mondd, hová menekülsz, előlem?", hangzik a csattanós zárás. Jó a retorika, hiteles a profetikus hang, de nem szerethető, agresszív a szöveg, hogy aztán a Büntetés, majd A bosszú angyala fokozza az olvasó jókedvét. A harmadik, záró ciklus már idézett nagyapa-novellája (Elfeledett ősök árnyai) az egyik leginkább emlékezetes darab.

A fülszöveg szerint Király Levente „novellái váratlan ponton nyitnak", és „hirtelen érnek véget". Meg tudom erősíteni. Fura szövegek, jók. Történetrészek, résztörténetek elmondása, karakterek felvillantása, váratlan gesztusok, nem egyszer a lezáratlanság érzete. A Hová menekülsz többször tett nyugtalanná, mint nem. Nyugtalanná téve lenni: jó.

Király Levente: Hová menekülsz. L'Harmattan, Budapest, 2010.