| Változások az NKA-nál |
|
|
|
|
Az emberi erőforrások minisztere lesz az NKA elnöke
Csütörtökön került az Országgyűlés elé a Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) szóló törvény módosítása, mely szerint az NKA elnöke az emberi erőforrások minisztere lesz - közölte az MTI-vel a kultúráért felelős államtitkári posztot június 18-tól betöltő L. Simon László, aki várhatóan alelnökként fogja irányítani az alapot. „Már beszélgettünk a kinevezésemről egy ideje a miniszter úrral, mert érzékelhető volt Szőcs államtitkár úr távozási szándéka" - beszélt felkérésének előzményeiről.
Mint elmondta, jelenlegi pozíciói közül a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöksége összeférhetetlen az államtitkársággal, míg az NKA elnökségét a törvénymódosítás értelmében Balog Zoltán miniszter veszi át tőle. „Létrehozzuk azonban az alelnöki posztot, ezt a miniszter úrral történt megegyezésünk értelmében én fogom betölteni" - közölte, hozzátéve: alelnökként nagyjából jelenlegi hatáskörei maradnak nála. L. Simon László értékelése szerint nehéz helyzetben van a magyar kultúra, amelyet a forráshiány jellemez. „Pénzügyileg nehéz lesz javítani a pozícióinkon, de azt is megpróbáljuk. Tegnap a kormány elfogadta a 2013-as költségvetés sarokszámait; az államtitkárság költségvetése várhatóan 10 százalékkal növekszik" - jelentette be. A leendő államtitkár hangoztatta, hogy számos olyan lépést is meg lehet és kell tenni, amelyhez nem feltétlenül szükséges pénz. „Odafigyeléssel, szakmai alázattal, megfelelő érdekérvényesítéssel nagyon sokat lehet javítani a kulturális ágazat dogozóinak hangulatán. Amikor nincsen pénz, akkor különösen oda kell figyelnünk a ránk bízott emberek lelkiállapotára" - fogalmazott. Legsürgősebb feladatai között az NKA törvény elfogadását és a miniszteri szervezeti struktúra átszervezését említette. Elmondta, egyértelművé kívánja tenni a döntési kompetenciákat, és ütőképes, korszerű, gyors reagálású főosztályi szerkezetet akar létrehozni, ha a közigazgatás ezt megengedi. „Az államtitkárság, a kulturális terület súlyát mindenképpen növelni kell, ezt államtitkárként nekem és a miniszter úrnak kell megoldanunk. Mivel mindketten parlamenti képviselők vagyunk, a döntéshozatali folyamatban képviselőtársainknál is jobban tudunk lobbizni a területünkért" - szólt céljairól. L. Simon László kifejtette, a külföldi magyar kulturális intézeteket összefogó Balassi Intézetet (BI) a kultúráért felelős minisztérium keretein belül látná szívesen, ezzel kapcsolatban meg kell kezdeni a tárgyalásokat a BI-t jelenleg felügyelő közigazgatási tárcával. „A külföldi magyar intézetek évtizedek óta mindig a kulturális minisztériumnál voltak, most, hogy új vezetése van a tárcának, nem látom indokát, hogy ne kerüljenek vissza" - jegyezte meg. A leendő államtitkár úgy vélte, a megyei múzeumi intézményhálózatnak a kulturális tárca fenntartásában kellene maradnia, erről azonban még Balog Zoltánnal és esetleg Orbán Viktorral is egyeztetnie kell, mert az érvényben lévő kormányhatározat a települési önkormányzatokhoz rendeli az eddigi megyei múzeumokat. „Amennyiben azonban a kormányhatározat érvényben marad, azt kell végrehajtanunk a legjobb tudásunk szerint, a múzeumi rendszert a legjobban szolgálva" - tette hozzá.
(Forrás: Új Könyvpiac-MTI)
Hozzászólások (0)
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
Powered by !JoomlaComment 4.0 beta2
|




"Marjane története a nem-megalkuvás regénye, és ebben nagy szerepe van a szülők karakán jellemének is." Limpár Ildikó írt olvasónaplót Marjane Satrapi Persepolis: Gyerekkorom Iránban című könyvéről.



