Hírek

 

 

 

 

kabar

 

 

 

Ha nyár, akkor Porondszínház



Az évadot hagyományosan porondszínházi látványos, zenés előadással zárja a Jókai Színház. Az Aida, a La Mancha lovagja után ismét egy klasszikus musical, a


Kabaré


2012. május 18-án (pénteken) 19.00 órakor

a Jókai Porondszínházban

(Békéscsaba, Luther u. 1., Evangélikus udvar)


A székesfehérvári Vörösmarty Színházzal hosszú évek óta remek együttműködése van színházunknak. A Kabarét most a fehérvári előadás adaptálásával vittük színre és alakítottuk át cirkuszi térre, Szűcs Gábor rendezésében.


A főbb szerepeket lekettőztük, így az országosan ismert kabaré-sztárok és a jókais művészek váltják egymást előadásról előadásra a porondon. Lapis Erika, Gulyás Attila a hazai színeket képviseli, míg Ullmann Mónika, Farkas Gábriel a vendég színt hozza nekünk. Élőzene, a Jókai Színház fiatal táncosai, valamint a már megszokott alternatív artisták teszik teljessé az idei porondszínházi produkciót.



Fekete Péter

igazgató



 

2012. május 16.
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Petres Kincső: Égetett szienaGulyás Gábor: Kereszteződések
Egressy Zoltán: A remeteVasas Tamás: fotók erdőjárásrólHodossy Gyula: Még tartFarkas Wellmann Éva: Illesztések
Balássy Fanni: Tebenned hittemKiss Ottó: Fekete kapu, rozsdás szögCsabai László: RáadásOberczián Géza: Izland
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg