Maros András

Frantisek, a recepciós

A Hotel Martinka éttermében ücsörgök a sarokasztalnál. Egyik kezemmel söröskriglim fülét kapirgálom, másikat az Ismerd meg Prágát! című útikönyv fényes-lakkos borítóján pihentetem. Fiatal sportolók vacsoráznak piros-fehér melegítőben, hátukon Polska felirat. Különböző alkatúak, feltehetően atléták. Hosszú lábú magasugrók, kövér súlylökők, deltás sprinterek, inas hosszútávfutók. A három edző külön asztalnál ül. Söröznek, dohányoznak. A legnagyobb feltűnést egy előregörnyedve ülő szőke lány okozza, testfelépítéséből ítélve súlylökő vagy diszkoszvető: szaggatott mozdulattal tolja magába a húst, mint valami robot, és szürcsöli annak zsíros, barna levét. Minden porcikája részt vesz az étkezésben (például a lábával dobogva adja a falatok követési ütemét).

A plafonból narancssárga gömbhangszórók ereszkednek alá (efféléket osztogatott Egri János a vetélkedőjében), Michael Jackson Beat It című száma szól belőlük, cseh nyelven, Marek Pansky popénekes előadásában. A magas hangtartományban Marek hallhatóan kellemetlenül érzi magát.

Az étterem ajtajában megáll, és bekandikál Frantisek, a szálloda főrecepciósa. Súlyos ajkai egy szál könnyű Sparta Mentholt fognak közre, egész nap dohányzik, kézsegítség nélkül; ez nála nem valami hóbort vagy beidegződés, egyszerűen az élet hozza így, folyton foglalt a keze - aláír, telefonál, hadonászik, kezet ráz -, nem ér rá az égő cigivel vacakolni. Frantisek nem étkezni jött, hanem integetni. Az egyik lengyel sportolófiúnak. A srác visszaint, Frantisek pedig vadul mutogat. „Vacsora után a recepciós pultnál..." - egyértelműen ez az üzenet. Frantisekkel vigyázni kell, mert ápolt, szőke bajsza alól előhúzott mosolya ugyanúgy taktikai jellegű, mint az a mozdulatsor, amikor egyik válláról a másikra dobja göndör hajtömegét. Vagy kitárja a karját. Nincs egy őszinte mozzanata, én már átlátok rajta - bár átláttam volna az első pillanattól fogva! Nyájas gesztusaival a szállóvendégek kegyeibe férkőzik, majd a bizalmi viszony létrejöttével a recepció melletti vitrinhez csalja őket, hogy rájuk tukmáljon legalább egy darabot az üvegnyúlkollekcióból - a legkisebb példány 500 cseh koronába kerül, a legnagyobb árát nem írták ki.

*

Tegnap késő délután a szobámból felhívtam a prágai útikönyvben ajánlott legolcsóbb taxis társaságot. Három csöngés után beleszólt egy férfi... akinek rögtön megismertem jellegzetes, rekedtes hangját. Frantisek volt. Mérlegelés nélkül lecsaptam a telefont, és mielőtt az útikönyv második számú ajánlatát hívtam volna, megvártam a „városi vonalat" jelző búgást, s csak ez után tárcsáztam a hosszú számsort. Hátha az előbb ez volt a hiba. A türelmetlenség. Ezúttal egy csöngés után vette fel: Frantisek... A Hotel Martinka telefonrendszerét úgy alakították ki, hogy minden kimenő hívás a recepcióra fusson be. Mindegy, mikor és kit hív a szállóvendég, biztosan Frantisekkel fog beszélni. Rajta keresztül lehet csak érintkezni a külvilággal. Lejegyzi a bemondott számot, tárcsáz, és felszól, ha létrejött a kapcsolat. Frantisek közbenjárására szorulok, ha anyámat akarom felhívni a születésnapján. Ha súlyos rosszullét fog el, és azonnali segítségre van szükségem, Frantisek kezébe adom az életemet.

A nehézségek ellenére a célt nem adtam fel. Volt egy szabad estém, be akartam menni a Belvárosba. A tömegközlekedést nem ismertem, a sétát mint opciót - a nagy távolság miatt - kizártam. Csak a taxi jöhetett számításba. Gondoltam, elindulok gyalog, és útközben leintek egyet; kialkuszom valami kedvező menetdíjat. Örömmel láttam, hogy Frantisek helyett egy fiatal nő posztol a recepción. Gyorsan meg is kértem, hívjon nekem egy taxit. „Moment", villantotta meg fogékszereit, hátat fordított, és tarkójából kiálló merev copfját billegtetve eltűnt. Bekaptam két cukorkát a recepciós pultról, és várakoztam. Jó öt perc múlva érkezett meg a nő, Frantisek társaságában. „Ő a taxifelelős", mondta. Frantisek a szálloda bejárata elé kísért, és rámutatott egy zöld Daewoo-ra. A gépkocsi a taxik egyetlen ismert jegyét sem viselte, se kívül, se belül, de taxis múltra utaló jeleket sem mutatott - se kockásmatrica-foszlány, se CB-antennacsonk, se szélvédőre cuppantható jegyzettömb. Taxióra sem volt benne. Frantisek két puszival búcsúzott el a sofőrtől, aki a Vencel tér északi csücskében tett ki; kereken 400 koronát kért. Számlát nem tudott kiállítani, az előző fuvar végén írta meg az utolsót, bizonyíték gyanánt megmutatta számlatömbjének fedőlapját, illetve a belső lapok hűlt helyét. Ugyanez a távolság visszafelé, utcán leintett, taxi jelzésű járművel (hajszálpontosan onnan, ahol kiszálltam) 110 cseh koronába került. Éjfélre értem haza, fáradtan. Frantisek mosolyogva szökkent elő a szálloda ujjlenyomatos üvegajtaja mögül, készségesen kitárta a kocsi ajtaját, és kirántotta knédlitől, sörtől elnehezült testemet. „Tetszett Prága?", kérdezte. „Tetszett", bólintottam. „Jó hely, mi?" Szobakulcsomat a pultra rakta ugyan, de még nem kaphattam meg... rajta tartotta szőke pihékkel borított, eres kezét. A szemembe nézett, és megkérdezte, nem gondoltam-e meg magam az üvegnyulakkal kapcsolatban. „Adjon egyet - mondtam -, a legkisebből."

*

A fiú, akivel Frantisek jelbeszédbe elegyedett, most feláll, az edzők asztalához cammog, és az egyik szakvezető fülébe súg valamit. A tréner hátradől, végigméri a fiút, és elgondolkodik; alighanem a hallottakat mérlegeli. Aztán vállat von, és furcsa szájbiggyesztéssel olyasmit üzen, hogy „Felőlem... felőlem aztán csináljátok..." A fiú vidáman magához inti két másik társát: hármasban hagyják el az éttermet. Az ajtóban Frantisek várja őket. Jelzem a pincérnek, hogy vacsorámat írja a szobámra, majd én is távozom. Az étteremből kilépve látom: Frantisek a recepciós pult előtt a zöld Daewoo sofőrjét mutatja be a három sportolónak. Indul a fuvar a városba. „Tetszeni fog Prága!", kiáltja a fiúk után a recepciós, és elnyomja a cigijét az álló hamutartóban.

Főlap