Németh Zoltán

Bevetés

Bevetés előtt a görög hopliták véres-rozsdás kardjuk pengéit csiszolgatták, forgatták a fényben, testükre fénylő olajat kentek, hajukat fésülgették, vaskos anekdotákat meséltek röhögve. Zúzott, durva testükre vaspáncél került bőrövvel, s mintha mit sem éreznének a több órás menetelés iszonyatából, egy testként áll fel a falanx a síkon, szemben az ordító, fegyvert rázó ellenfél alaktalan tömegével.

Hajnali fél kilenc van, vasárnap, a szombat éjjel kábulatában zümmög a polgármesteri hivatal 1.4 literes Fabia Combija. Körülöttem a helyi asztalitenisz-csapat tagjai, a díszes kompánia, bevetésre készen. Vaskos tréfák röpködnek a levegőben, a hátizsákokban, szütyőkben fortélyosabbnál fortélyosabb ütőfák, borítások, tisztítószerek lapulnak az ivóvizes palackok és energiaital mellett. Úton vagyunk a hegyek alá.

Már kintről hallatszik a kaucsuklabdák metszően éles pattogása. Ez a monoton csattogás a kompozíció egyik rendkívül fontos, elhagyhatatlan eleme, amelyet élettel tölt meg a káromkodások fel-felcsattanó, férfias áriája és a padlón csikorgó tornacipők kísérőzenéje.

Vajon van-e, mi jobban emeli a vér adrenalinszintjét, mint egy idegen nyelv káromkodásai? Amelyek ráadásul nukleáris töltettel felszerelt nyomkövető rakétaként zúgnak el fejünk mellett, célt tévesztve és célba érve egyúttal.

A tornaterem jéghideg légterében, egy számunkra fenntartott sarokban szabadulunk meg ruháinktól. Zúzott, a heti edzésmennyiségtől elcsigázott durva testünkre saját jelképeink kerülnek, fortélyos ütőinket kézbe kapva már ott állunk mi is az asztalok mögött.

A mérkőzések alatt a játékos kiesik az időből. A római és középkori történetírók több esetről is említést tettek, amikor a pallossal bal felétől megfosztott harcos nyeregben maradt, s még percekig harcolt jobb kezével, mert nem érezte, hogy elveszítette másik karját. Feljegyezték annak a páncélosnak az esetét, aki előre szegezett kopjával, fej nélkül még ötven métert szántott bele az ellenség táborába, holtakat hagyva maga után.

Egy asztalitenisz-mérkőzésen végzetesen egyedül maradsz, a tieid végtelen bizalmával és elvárásaival. Ez nem csapatsport, még ha a csapatért harcolsz is. Itt a végelszámolásnál minden kiderül, megszerzett és elveszített pontok mutatják a szomorú vagy édes igazságot.

Az ellenfél keserű, vad üvöltései jelzik, hogy jó úton jársz. Az első szettet nagyvonalúan odaajándékozod, majd vért izzadva hozod a következő hármat, és nyersz. A második mérkőzésen semmit sem tudsz kezdeni a fonák nyesésekkel, szorosan bár, de egyértelműen veszítesz. A harmadik ellenfél leütéseit öt méterről dobálod vissza, majd taktikát változtatsz, rögtön keményen lepörgeted a szervákat, ezzel nyersz, a végén szinte meggyőző fölénnyel. Az utolsó mérkőzést legszívesebben elfelejtenéd. A szitkozódások és káromkodások sorozata. Kettő egyre vezet, innét nyered meg úgy, hogy az utolsó, ötödik szettben három mérkőzéslabdát hárít, szerencsével, hálóval és csuszával, aztán a negyediknél végleg bemattolod. Képtelen elviselni a vereséget, megindul feléd, s azt üvölti, tanulj meg bocsánatot kérni, ha disznót ütsz, tanulj meg bocsánatot kérni. Négyen ugranak a hazaiaktól, körülállják.

Még a tusoló alatt is hallom a vádló üvöltés szólamait, a kar nyugtató kontrapunktjától kísérve. Kitántorgok a zuhany alól, pálinkával várnak.

Ne csináljak belőle problémát, velük is üvöltözik az edzéseken, ilyen a természete. Iszunk. Ha nem lennének politikusok, akkor sosem veszekedne ez a két nemzet. Iszunk. Minden családnak minden akcióra, bulira meg kéne hívni Magyarországról egy másik családot, és viszont, akkor soha nem lenne gyűlölködés. Iszunk. Ők a feljutásért küzdenek, mert az idén minden összejöhet. Iszunk. Ne menjek el úgy, hogy nem is ittam. Iszunk.

A győztes sereg jutalma a szabad rablás, a sikoltozó nők, a rejtett törtarany. A vesztesé a felderítetlen útvonalak, a káosz szabadsága. Zúg a Fabia, vaskos anekdoták röpködnek a levegőben. Körforgalom, elsuhanó hegycsúcsok. Valahol, a napsütötte sávban.

Főoldal