Drága Nagyapa, igazán kár volt aggódnod, különösebb súrlódás nélkül megérkeztünk Tallinba, már ki is aludtuk magunkat, mindjárt az elején, később ugyanis erre nem lehet időt keríteni, és nyugodtan kijelenthetem, ami itt vár, minden képzeletet felülmúl (Szeretnem kell, amilyen vagy, gondolta Nagyapa), ezek az éjszak fényei, Nagyapa, nem írhatom másként, ó, ha látnád, micsoda élet van itt, ha lemegy a nap, a térkép felső széléhez közeledve, micsoda központi klubja lett annak, amit az emberek a természetes sötétben szeretnek csinálni (így nem vagy, így vagy, teérted, kint felejtetted a törölközőt a napon, mormolta Nagyapa), Nagyapa, annyi itt a szálloda most már, Névát lehet velük rekeszteni, ezt te kijavítanád, de azt akarom mondani, nyoma sincs az elhanyagolt szovjet peremvárosnak, tudod, hogyan kellene jellemezni a kávéházakat?, mellow, bizony, mellow valamennyi, de mit találjak ki az éttermekre? (ami őt illeti, azt a másikat, széles és irányíthatatlan hullámokban lepi el a szíved a hála és az undor, felváltva, keveredve, bugyborékolóan, langyosan, elfogyott a tej a kávéhoz, botladozott Nagyapa a félhomályban), és ha valakiből kitör a, nem mondhatom másképp, Nagyapa, az upscale raver, hát pattanjon ide gondolkozás nélkül, és mulatozzon tizenegy órát egyhuzamban, ahogy én teszem most már ötödik napja, csak hogy még jobban beleolvadjak a sötétségbe, a kicsit tawdry, kicsit murky, kicsit még mindig feltűnően és erőltetetten le-nem-pukkant Club Hollywood vörös reflektorfényének trendi csordogálásában (de nem hiszel benne, abban a másikban, azt nem, ilyenkor már üresek az utak, s mert ha nem hiszel, és nincs, az semmmibb a semminél, a kulcsot nem találod egy ideje, azt akarod megtartani, suttogja Nagyapa), a legénybúcsúkban sörrel locsolják izzadt ingüket a harsány fiatalok, viharvert hamisított igazolvánnyal a zsebükben, Nagyapa, tetszene, hidd el (nem hiszel és mégis van, noha magad is tudod, épp ez az, ami nincs, de távoli neszeivel, homályosan és tökéletlenül még mindig emlékeztet téged arra a világra, amely valódi szülöttjének tartod magad, fejtegeti Nagyapa), Tallin a finn öbölre néz, nézek én is (az ablak tárva-nyitva, ismeretlen, sosem látott szülőföld délutáni fényeit idézi benned, a függöny órák óta dagad és visszahull az ürességre, keresi a szavakat Nagyapa), buja lánykacaj remeg a levegőben, meg sok-sok romantikáé, vagy legalábbis a baszásé, mert ez itt a cool fővárosa, Nagyapa, laid-back utcácskák, parkland, strandok, mindenki lazul, mert nem hideg, nem sötét, és feleannyiba kerül a sör, mint Finnországban, a Három Nővér Szálló hatszázéves kereskedőszobák stílusában épült, Nagyapa, amerre a szem ellát, bed and beer csárdák, kétcsillagosak, aki beesik, kezébe nyomják az ingyen korsót azonnal, és nem csak a raving, Nagyapa, az újgenerációs kehrwieder kávéházakba most bele sem fogok, nem tudom elmagyarázni, és ha könyv kerülne a kezembe, csakis a Vabaduz Valjak téren ülnék le, barátokkal, üveg borral, hadd ússzon el az este, egy bár van a parkban, Nagyapa, mintha csak padra telepednék le, ráksalátát kóstolok, marinírozott angolnát, nyelvet retekkel, savanyúkáposzta levest, én végigjárom az oldschool helyeket is, Eeszti Maja (megbocsáthatatlannak tartod, és igaznak, és szabadnak, nyom el egy böffentést Nagyapa), aggodalomra semmi ok, a pincérnők késés nélkül euronizálták méltatlankodó arckifejezésüket (és ezt, délután van, a kertek megtelnek árnyékokkal, a hasonlatosság enyhe, ártalmatlan felhőjét, latolgat tovább Nagyapa), a legtöbbet azonban a Pegazusban gondoltam rád, minimalista skandi hely, imádnád, csak válaszolj, csak nyisd ki, találd meg és gyere elő (tudod egyedül csodának elfogadni, mondja Nagyapa), erre vágyom, látod, itt, Tallinban, és addig toporgok a R.I.F.F. klubban, amíg meg nem hallom (szeretnem kell, csukja le a szemét Nagyapa) a választ (vagy így, vagy nem így, vagy amilyen, te érted).