Siket irodalom? PDF Nyomtatás E-mail






Elek Tibor
Siket irodalom?



Néhány nappal ezelőtt azzal a kéréssel fordult hozzám egy számomra akkor még ismeretlen levélíró, akiről kiderült, költő, író, hogy mondanám el a véleményemet arról, van-e olyan, hogy siket költő. Őt gyakran nevezik annak, de ezt beskatulyázásnak érzi, mert költőnek tartja magát, aki történetesen siket, s akit részben sorsából kifolyólag is a siketek társadalma érdekel. Nem sokat gondolkodtam a válaszon, mondhatni, csípőből igyekeztem megerősíteni a saját hitében: siket költő éppúgy nincs, mint katolikus vagy cigány. Pilinszky János mondotta volt, hogy „költő vagyok és katolikus”. Jónás Tamás pedig épp nekem mondta nemrég egy interjúban: „költő vagyok, író és cigány”. Szerintem még női költő, író sincs, ergo női irodalom se (bármennyire is erőltetik manapság néhányan), csak irodalom, amit nők vagy férfiak, siketek vagy ép hallásúak stb. művelnek – jól vagy rosszul, esetleg kevésbé jól.
Ezzel le is zárhatnánk a témát, a magam részéről először így is gondoltam, aztán mégsem tudtam túltenni magam a kérdésen, azóta is foglalkoztat, mert nem olyan egyszerű ez mégsem, mint ahogy józan paraszti ésszel gondolná, vagy gondolja is az ember. S ha már itt tartunk, a népi irodalom egyik-másik alkotójára is mondták például annak idején, hogy parasztíró, pásztorköltő, s ők talán nem is vették zokon, mert valóban azok voltak. De Veres Péter vagy Sinka István meddig volt az, s meddig nem vették zokon vajon? S nem lenne-e képtelenség manapság foglalkozási alapon jelzővel illetni írókat: bányász író, pedagógus író, újságíró író? Szívem szerint mindenféle jelzőt elhagynék az író elől. Mint ahogy egy adott nyelv irodalmán belül származási alapon sem jelölhetünk, különböztethetünk meg írókat. Még ha azt mondhatjuk is, hogy lengyel, orosz, magyar stb. író, azt azonban mégsem, hogy sváb vagy zsidó magyar író. Vagy mégis? És nevezhetjük-e magyar írónak azt az írót, aki nemcsak szlovák származásúnak, de szlováknak is tartja magát, függetlenül attól, hogy magyarul (is) ír? Aki magyarul ír, az magyar író? S aki nem magyarul ír, de magyarnak tartja magát? Ajaj!
S jelzők elvetése vagy sem, olyat is csak mondunk, hogy lektűr író vagy avantgárd író, irodalom. Meg pornográf irodalom. Bár én a legutóbbi időkig úgy gondoltam, hogy pornográf irodalom valójában nincs, csak jó és rossz irodalom. Aztán épp egy másik néhány nappal ezelőtt kaptam egy kéziratot, ami elbizonytalanított ezen a téren is. Egy olyan regényrészlet volt ugyanis, ami a maga drasztikusságában egymás után sorakoztatta fel a pornográf filmek és „irodalom” jellegzetes alaphelyzeteit, motívumait, s hiába tette nagyon színvonalasan, mindenféle szempontból nagyon érzékletesen, mint az igazi irodalom, mégis annyira öncélúnak vagy minek is tűnt, hogy egyszerre éreztem tiszta pornográfiának, miközben irodalomnak is, olyan irodalomnak, amiről eddig azt gondoltam, hogy olyan nincs. Hú, de tudom bonyolítani, amikor olyan egyszerűnek látszott.
Szerencsére a siketek estében nem foglalkozásról, nem származásról van szó, és nem is az írás jellegéről, minőségéről, hanem egy adottságról, egy állapotról. Azt sem mondjuk, hogy mozgáskorlátozott író, akkor miért mondanánk, hogy siket? Azért mert a saját személyes sorsáról ír valaki, vagy annak a közösségnek, társadalomnak a helyzetéről, aminek szerves részeként él? De hát a többi író nem így van ezzel adottságaitól, állapotától függetlenül?
Amikor jelzővel illetünk egy írót, azzal kiemeljük az írók általános halmazából, nem feltétlenül rosszindulatból, de mégiscsak valamiféle megkülönböztetési szándékkal. S itt lehet a kutya elásva. Amikor például azt mondjuk, hogy kisebbségi magyar író, irodalom, erdélyi magyar író, irodalom, akkor a magyar irodalmon belül különböztetünk meg, nem minőségi, még csak nem is karakter, jelleg alapján (én legalábbis nem), hanem a földrajzi, történelmi, szociológiai, jogi, kulturális stb. status, helyzet, adottság miatt. Mivel van nekem (is) ez a fixa ideám az egyetlen magyar irodalomról, esztétikai, irodalmi szempontból mégsem tekintem azokat más, külön magyar irodalmaknak. És egyszerre értem meg azokat, akik tiltakoznak a jelzős szerkezetek ellen, s csak egyszerűen magyar íróknak tartják magukat, de azokat is, akik előszeretettel használják a jelzős szerkezeteket önmeghatározásként is. S még azt is sejtem, hogy mindez összefüggésben lehet az adott írónak a magyar irodalmon belüli rangjával, elismertségével, kanonizáltságával is. Hiszen, ha én felvidéki magyar író vagyok, akkor egy kicsit más is vagyok, s a másságom, hátrányos helyzetem alapján kitűnök a többi közül, és joggal (?) tarthatok igényt nagyobb figyelemre, támogatásra stb. Ugyanakkor én azt is szoktam mondani, hogy odafigyelés, segítség, támogatás, igen, de azonos mérce, mert csak egy magyar irodalom van. A másság, fakadjon bármilyen kisebbségi, hátrányos helyzetből, akár feminin jellegből (?), netán homoszexualitásból, önmagában nem érték.
Nem mentem nagyon félre, jó ez, használható gondolatmenet a siket költő esetében is? Talán igen, mert az ilyen típusú megkülönböztetésben sem feltétlenül valamiféle beskatulyázás, pláne leminősítés, hanem inkább egyszerű helyzetleírás, állapotjelölés, sőt, figyelemfelhívás működik, hogy ő más körülmények között, nehezebb feltételek mellett költő. Mégis úgy vélem, hogy talán ez esetben is az a helyes, ha az adott alkotó önmeghatározását fogadjuk el (költő vagyok és siket), ahogy magyarnak is azt tekintjük, aki annak vallja magát. Az a kérdés viszont már végképp túlfeszítené ennek a jegyzetnek a kereteit, hogy költő-e mindenki, aki annak vallja magát.






Kapcsolódó:

Gyarmati Gabriella: Kohán és a "szoc. reál"
Erdész Ádám: Gercsó Krisztián: Nagymama ajándékba
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág - Esti mese
Szabó Tibor: Testvérek, barátok
Kiss László: Őfelsége pincére
Gyarmati Gabriella: Csernus Tibor festményei először Békés megyében
Erdész Ádám: Bányászlámpa a templomkertben
Elek Tibor: 110 éve született Sinka István
Kiss Ottó: Feszt Berlin
Grecsó Krisztián: Főnökösdi
Kiss László: Fesztkörkép
Elek Tibor: Magyaróra
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

Hozzászólások (0)
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!

 

Papírhajó - Gyerekirodalom

Olvasónapló

Ayhan Gökhan"Pallag nagy varázsló, s nem elhanyagolható szempont nála, hogy a kötet fogyjon, vezesse az eladási listákat. Hát, ami azt illeti, esély van rá. Esélyes befutó a Noir, mint egy Tandori-ló. Romantikusan durva, rózsaszín szalagok első átszakítója." Ayhan Gökhan Pallag Zoltán könyvéről.

Bővebben...

Bejelentkezés