| Csernus Tibor festményei (...) |
|
|
|
![]() Gyarmati Gabriella 2007. október 5-én egy különleges kiállítás nyílt Békéscsabán, a Megyeházán. A közelmúltban elhunyt Csernus Tibor festő- és grafikusművész Békés megyei kötődése miatt Békéscsabán és Kondoroson a mestert a helyi közönségnek bemutatni kívánó tárlatokat rendeznek. 2007. október 5–28-ig a Békés Megyei Önkormányzat, azaz a Megyeháza aulájában, 2007. október 30 – november 8-ig pedig a kondorosi Dérczy Ferenc Könyvtárban látható az az emlékkiállítás, melynek megrendezését műtárgykölcsönzéssel a Magyar Nemzeti Galéria és a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány támogatta. Néhány adat és gondolat a mesterről A Munkácsy- és Kossuth-díjas Csernus Tibor (Kondoros, 1927. június 27. – Párizs, 2007. szeptember 7.) kortárs képzőművészetünkben az egyik legelőkelőbb helyet foglalja el. A pályáját Magyarországon hangos sikerekkel kezdő művész 1964 óta él Párizsban.[1.] Festészete sohasem szakad el a látható valóságtól, az számára nyersanyagként szolgál, ám más-más célok nyomán transzponálva nagyon is eltérő, új valóságokat teremt; ahogyan Gerd Lindner fogalmaz ezzel kapcsolatban: „…valóban új, vitális realizmus-tervet testesít meg sokszoros változás folyamatában”.[2.] Stílusa több korszakváltáson ment keresztül, „az eleve pátoszmentes, csaknem fanyar megfogalmazású képektől”[3.] indulva, a szürrealisztikus beszédmódon át az 1970-es években a fotó képkivágási módszerét követve szerkesztett hiperrealista festésmódhoz jut el. Előbbit a Caravaggio stílusában festett biblikus kompozíciók, majd a Hogarth- korszak táblái követik. Arra a kérdésre, hogy „Mit jelent a téma számára? Inspirációt, szüzsét, ugródeszkát?”, a válasza: „Ugródeszkát… hogyne. Nagyon fontos a festészetben a téma, de nagyon nehéz rátalálni. Nem mintha nem volna elég, csak éppen eldönteni nehéz, hogy foglalkozzon-e vele az ember a festészet nyelvezetén belül…”.[4.] A téma-/tartalomválasztás gondossága az alkotás folyamatában is végig jelenvalónak tetszik. A kifejezés maximális igényű összeegyeztetése az alkotói szándékkal, tehát a gondolat kimondásának kimunkált, leghatásosabb módja figyelhető meg a mesternél. Csernus művei festészeti tradíciókon alapulnak, ezzel együtt munkásságának legfőbb jellemzője, hogy korszerű és meglehetősen autentikus. Az eredetiségre törekvés feltételnélkülisége a főiskolán Bernáth Auréllal töltött időszakból ered; mesteréről nyilatkozza: „…kizárásos alapon, rászoktatott, hogy a mai napig is úgy dolgozom, hogy vajon milyen irányt vettem ezzel a gesztusával az ecsetnek, hogy ezt valaki már megcsinálta, mert akkor onnan el kell kanyarodjak gyorsan…”[5.] Előbbit igazolta az is, amikor 1999-ben a Műcsarnokban bemutatta William Hogarth azonos című metszetciklusa nyomán készült, nyolc egységből álló, The Harlott’s Progress sorozatát.[6.] Az 1989-es és a 2006-os kiállítások természetesen ugyancsak efféléről szóltak.[7.] 1 Csernus Tibor szakmai elismerései: 1952: Munkácsy-díj 1953: Derkovits-ösztöndíj 1963: Munkácsy-díj 1967: Premio Lissone, Olaszország 1986: Chevalier d'Arts et Lettres, Franciaország 1997: Kossuth-díj 2 Lindner, Gerd: Csernus Tibor theatrum humana. Utak egy új realizmus felé. In: Csernus Tibor festőművész retrospektív kiállítása. Katalógus-bevezető. Szerkesztette: Fertőszögi Péter és Apró Bernadett. KOGArt Ház, Budapest, 2006. 33. p. 3 Szücs György: „Új művészet” régi köntösben – a szocreál. In: Andrási Gábor, Pataki Gábor, Szücs György, Zwickl András: Magyar képzőművészet a 20. században. Corvina Kiadó, Budapest, 1999. 138. p. 4 Lajta Gábor: Kinek ígértem meg. Beszélgetés Csernus Tiborral. In: Új Művészet 1998/3. 8. p. 5 Dessewffy Zsuzsa – Kratochwill Mimi: Interjú Csernus Tiborral Párizsban, 1995 tavaszán. In: Bernáth Aurél Emlékkönyv. Szerkesztette: Kratochwill Mimi. Bernáth Aurél Társaság, Budapest, 1995. 15. p. 6 A KOGArt Házban 2006-ban megrendezett Csernus-kiállításon ugyanez a műcsoport már csupán Hogarth-sorozat címen szerepelt. Másik érdekessége volt a bemutatónak, hogy a Szinte Gábor által 1999-ben bemutatott 1., 2., 3., 4., 5., és 6/A., 6/B., 6/C. jelzéssel ellátott nyolc elem utolsó egysége most mint különálló mű szerepelt, igaz, a Hogarth-sorozat után. Címe viszont nem utalt az egybetartozásra: Cím nélkül – A temető. (Szinte Gábor: A század búcsúzik, a festő visszanéz. In: Magyar Művészeti Fórum 1999/2. 31–35. p.) 7 A fent vázolt témacsoportok esetében már a tárgy megválasztása is nagyformátumú, a festői megoldások látványosak és virtuózak, közelről nézve pedig különösen érdekesek. Nyilvánvaló, hogy ámulatba ejtenek. Viszont érdemes megnéznünk szerényebb célokat maguk elé tűző ábrázolásokat, mint például az 1982-es Szilvákat (24x33 cm). Ez az olajkép nagyfokú érzékenységgel és gazdagsággal, igen változatosan mutat egymásra halmozott szilvákat – egyszerű, minimálisnak tűnő téma, mesteri tálalás. Ugyanez figyelhető meg a Fa című, 1993-as akvarellen is, amelyen hihetetlen sokféleségben találunk zöldeket; a teljes képfelület, minden részletét tekintve, a nézőt már-már zavarba ejtően hosszan lekötő érdekességgel bír. Kapcsolódó: Erdész Ádám: Bányászlámpa a templomkertben Főlap
Hozzászólások (0)
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
Powered by !JoomlaComment 4.0 beta2
|




"úgy kérdez, úgy beszélget, mint ahogyan a békebeli kávéházi dialógusokat képzeljük magunk elé." Tamási Orosz János olvasónaplója Szilágyi Aladár Azok a világba küldött nagy emberek című könyvéről.



