Magyaróra PDF Nyomtatás E-mail
Magyaróra (a kép forrása: index.hu)



Elek Tibor
Magyaróra



Évek óta nem tanítok már középiskolában, még mindig van egy hét a tanévkezdésig, mégis már az elmúlt héten nagyon összejött nekem az iskola, sőt a magyaróra fíling.
Szerdán a megyei hírlap Diákvilág oldalán olvasom az egyik gyulai középiskola (én egy másikban tanítottam) diákjának tollából, hogy milyenek is a magyarórák. Csütörtökön mezei érdeklődőként belehallgatok éppen a gyulai városházán „A magyar nyelv és irodalom oktatásának jelene és jövője” című (de legkevésbé arról szóló) magyartanárok számára szervezett országos konferenciába. Annak esti programján meghallgatom Jókai Anna kiváló előadását, s még aznap este a Duna tévében (ahol még nézhető filmeket is sugároznak) megnézem a Sztornó című 2006-os magyar filmet (Lovasi „Kispál” András főszereplésével, Pálos György rendezésében) egy történelemtanár tudati-lelki felmorzsolódásáról. Talán érthető, hogy fölerősítették egymást, a régieket pedig előhívták bennem a friss élmények.
Mire való az iskola, mire való a magyaróra? Nem állítanám, hogy ez létezésünk egyik alapkérdése volna (s azt sem, hogy e jegyzet keretében én most megválaszolom), de valahogy mintha éppúgy újra és újra visszatérne hozzá az ember, mint azokhoz – talán, mert köze is van hozzájuk (kérdésnek a kérdésekhez). Vissza, kisdiákként, nagydiákként, felnőttként, szülőként (függetlenül attól, hogy tanár vagy sem) s talán nagyszülőként is.
Az említett középiskolás, Szabó Anett azt írja keserűen Születnek manapság költők címmel: „Egyáltalán mit is tanulunk? Egy ember életét, versei részletes elemzését…egyebeket. Milyenek azok a versek? Vidámak és szívesen olvassuk őket? Nem. Halálról, világfájdalomról, meg nem értettségről, bánatról szólnak. (…) Nagyon jó egy diáknak úgy beülni az órára, hogy tudja, 45 percen keresztül egy negativitással teli műről hallgathat? Ráadásul, ha figyel is, teljesen hatása alá vonja az anyag hangulata. Mi lesz utána? Zaklatott, elrontják a napját. Lehet, észre sem vesszük, de a tudatalattink ezt megjegyzi. (…) Jó, rendben, aláírom, hogy ismernünk kell a múltunkat, de ne ragadjunk le ott, vessünk egy pillantást a jövőbe is! Vegyük észre a mai értékeinket! Legyen kortársirodalom!” – próbál javaslatot is tenni a változtatásra.
Elgondolkodtató vélemény, érteni vélem és félig-meddig egyet is értek vele, bár diák- és tanáremlékeim szerint azért nem csak így és ilyen irodalom kerül szóba a magyarórán, másrészt a kortárs irodalom sem fenékig tejföl, móka és kacagás csupán – ahogy az életünk sem. Az viszont biztos, hogy általában mind a diák, mind a tanár nehezen talál kapcsolódást, összefüggést az irodalomtörténeti ismeretek és saját, a jelenkori, hétköznapi élete között. Mint ahogy az is, hogy a nagy többség számára az érettségi után holt, felesleges és fokozatosan elfelejtett ismeretanyaggá válnak a magyarórán tanultak, s ha kortárs irodalommal a későbbiekben találkozik is véletlenül, nem nagyon tud mit kezdeni vele. Ezért is mondtam nemrég én is (még ha némiképp más összefüggésekben is) egy interjúban, hogy az alapfokú oktatástól az egyetemiig másféle módszerekkel kellene az irodalomhoz való másféle viszonyulást kialakítani. Nem vagyok én oktatási szakember, hogy megmondjam, pontosan milyenekkel, de az biztos, hogy épp ellenkező jellegűekkel, mint amilyenekkel a nyolcvanas években próbálkoztak jó szándékú (de középiskolát valószínűleg régen nem látott) irodalomtudósok a strukturalizmus és az azutáni elméletek szellemében írt tankönyveikkel. Brrr, még ma is kiráz a hideg, ha rájuk gondolok.
S ebben, a korábbiaktól eltérő, másfajta viszonyulásban és módszerekben talán valóban lehetne szerepet találni a kortárs irodalmi szövegekkel való foglalkozásnak is. Ha másért nem, azért, mert élő, tévében, újságban, interneten látott, akár el is érhető, különböző rendezvényeken akár már személyesen meg is ismert szerző mai művére talán egész másképp nézünk. Például a Jókai Annáéra. Mondjuk, az ő Magyaróra című kétoldalas (nem túl vidám) elbeszélésére, amivel olyan nagy feltűnést keltett a hatvanas évek közepén kezdő (magyartanár) íróként. S főként másképp nézünk, ha hallottuk is már beszélni végtelenül okosan és szépen a saját magyarórákkal kapcsolatos élményeiről: arról, hogy milyen gondjai voltak az írás megtanulásával az első osztályokban, illetve a „bezzeg-tanító néni” típussal, s milyen életre szóló indíttatást kapott a pozitív értékeknek örülni tudó tanító nénitől, arról, hogy ő mire törekedett általános és középiskolai magyartanárként („a lelkeket kell megmenteni és felemelni, kedveseim”) s később íróként, arról, hogy a pedagógusi munka presztízsének micsoda rombolása folyik itt évek óta (némi adalékokat kínál ehhez az említett Sztornó című film is), s arról, hogy a tanár számára az egyetlen igazi jutalom úgyis csak a szeretet, amit a diákjaitól kaphat. Ha én oktatási miniszter lennék, előírnám a felsőfokú pedagógiai képzést végző intézmények számára, hogy hívják meg Jókai Annát egy-egy előadásra, mert tőle annyi bölcsességet hallhatnának diákjaik arról, hogy mire való a tanár, az iskola, a magyaróra, másfél magyaróra alatt, amennyit más stúdiumokon talán évekig sem.




Jókai Anna

Kapcsolódó:

Gyramati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján III.
Kiss Ottó: Mondta Feri
Szabó Tibor: Hámori Bianka hiába első
Grecsó Krisztián: Mínusz egy halál
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Gyarmati Gabriella: Kísérlet a Munkácsy-életmű körüljárására képelemzések útján II.
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián:
Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra

Főlap


Hozzászólások (0)
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!

 

Papírhajó - Gyerekirodalom

Olvasónapló

Ayhan Gökhan"Pallag nagy varázsló, s nem elhanyagolható szempont nála, hogy a kötet fogyjon, vezesse az eladási listákat. Hát, ami azt illeti, esély van rá. Esélyes befutó a Noir, mint egy Tandori-ló. Romantikusan durva, rózsaszín szalagok első átszakítója." Ayhan Gökhan Pallag Zoltán könyvéről.

Bővebben...

Bejelentkezés