Zólya Andrea Csilla

Történetek az állatkertből

Kétségtelen, hogy az utóbbi évek gyerekirodalmi kiadványait nézve kiemelt figyelmet érdemelnek a Koinónia Kiadó igencsak szép és igényes gyerekkönyvei. A kiadó sorozatának méltán szerves része Varga-Klein Noémi és Nádori Gergely idei Könyvhétre megjelent különleges állattörténetek elmesélését felvállaló Nagy az Isten állatkertje című mesekönyve.

A cím máris az állatokra tereli a figyelmünket, bár ha a kijelentés hétköznapi értelmezéseit nézzük, nyugodtan vonatkozhatna az emberekre is. De természetesen nem maradnak ki ők sem e történetekből. A könyv arra a kilenc jól ismert állatra fókuszál, akik már az idők kezdete óta kapcsolatba kerül(het)tek az emberrel. Legalábbis ezt tanúsítja, hogy történeteik fontos helyet kapnak a Szentírásban.

A mesekönyv tehát gyerekeknek szánt Szentírást kiegészítő irodalomként bibliai történeteket olvas újra, illetve az állatok szemszögén keresztül, az ő perspektívájukból meséli el a megidézett jeleneteket. Így kap hangot például a Noé bárkájában megmenekülő, majd a jó hírt meghozó galamb, a Jónást elnyelő bálna, Bálám (látszólag) engedetlen szamara, az oroszlán, akitől megmenti Dánielt az Isten, az Illésről gondoskodó holló vagy a kakas, aki kétszer szólalt meg miközben Péter háromszor tagadta meg az Urat. Olyan ismert történetekről beszélünk, melyek mélyen beleivódtak a köztudatba és ezáltal talán azt is gondolhatnánk, nem sok újat vagy meglepőt lehet mondani felelevenítésükkor. Ami viszont tévedés lenne, a Nagy az Isten állatkertje című mesekönyv ugyanis nagyon izgalmas olvasmányélményt kínál.

Bár alapjaikban megőrződnek az eredeti bibliai történetek, a mellékszereplők, vagyis az állatok hangján keresztül való elmesélésükkel új értelmezési síkokat nyernek. A megszólaló állatok mókás szófordulatokkal, sziporkázó humorral, iróniával és öniróniával telített beszédmódja szerethetővé teszi és közel hozza őket. Ezek révén lepleződnek le az állatszereplők emberi vonásai, érzései és gondolatai, aminek köszönhetően feltételezhetően nem csak ők válnak még rokonszenvesebbé, hanem a bibliai történetek és a bennük szereplő esendő próféták is, sőt az itt megmutatkozó, sokszor fontosabb küldetések után sóvárgó angyalok is közel kerülnek a mai gyerek (és felnőtt) olvasóhoz.

A kilenc történet közül számomra talán az özönvíz idejét elmesélő galamb története a legkedvesebb. A részletes galambbeszámoló ízelítőt ad a bárkán tömörülő állatok közötti hangulatból, miképp szerveződött az összegyűlt társaság élete, milyen programokat találtak ki az unalom elűzése közben, melyik állat hogyan ütötte el az időt a szabadulásra várakozás közben. „Ami engem illet - meséli a galamb -, számolóleckét vettem az elefánttól. Számláltam az ormányával leírt köröket. Csakhogy egy idő után mindig beleszédültem, és összezavarodtam. Végül fölvetettem, hogy mi lenne, ha váltogatná a kavarási irányt, mondjuk háromszor jobbról balra, aztán háromszor balról jobbra, utána megint háromszor jobbról balra, és így tovább. Ennek az lett az eredménye, hogy remekül megtanultam háromig számolni, és még el sem szédültem." A részlet egyik legérzékletesebb pillanata, amikor az özönvíz elmúltával a galamb szemén keresztül elsőként láthatjuk meg a visszahúzódó vízből és a sártengerből megújuló világot, az újjászületést. Megérintő az a hitelesség, amivel az elbeszélő elénk tárja az újjáéledésnek a pillanatát, ami ugyanakkor a pusztulást is mutatja, amellyel együtt válik igazán teljessé és naggyá az újjászületés bekövetkezése: „Hej, de csupasz, hej, de sáros volt az újszülött világ! Sehol egy fa, egy virág vagy legalább egy fűszál. Napokig keresgéltem hiába, míg végre, hosszas repülés után egy zöldellő olajfaágat nem találtam. Sok levél ugyan még nem volt rajta..."

A bibliai történetek apró részleteinek árnyalt ábrázolása jellemzi a kötet további történeteit is, melyek olykor groteszk, máskor pedig vicces jelenetek kiélezésén keresztül olvastatják újra az ismert történeteket, és sarkallnak az újraértelmezésükre. Átgondolhatjuk például, valójában a szamár vagy Bálám volt csökönyös, de azon is eltöprenghetünk, mit érezhetett a bálna, és milyen aggodalmak gyötörhették, amikor kénytelen volt megmenteni Jónást. „Nagyot nyeltem erre. Értsem ezt úgy, hogy le kell őt nyeljem? De hiszen én nem vagyok emberevő, mint azok az elvetemült vérengző cápák! Meg aztán miféle megmentés az ilyen? Mitől volna jobb annak a szerencsétlen prófétának, ha az én bendőmben leli halálát, mint ha a tenger habjai közt vész el?"

A Nagy az Isten állatkertje további erénye a sokoldalúsága. Legalább olyan mértékben tekinthetjük tudományos igénnyel bíró ismeretterjesztő gyerekirodalomnak, mint ahogyan gyerekeknek szánt Szentírást kiegészítő irodalomnak. E sokarcúságot erősíti a kötet felépítése, hiszen az említett kilenc állatot bemutató fejezet három-három részből áll. A fejezetek elején az adott állatot megemlítő bibliai passzusok szöveghű olvasatát találjuk, ezt követően a bibliából ismert történeteket maguk az állatok mesélik el, majd a harmadik rész gyerekeknek szánt lexikonszerű leírással szól az állatokról és életmódjukról. Ez utóbbi részek a különleges, furcsa vagy a mókás tulajdonságok megragadásával egészítik ki az állatokról szerzett meglévő ismereteket, hiszen nem sokan tudhatják a kötet nélkül, hogy például a hollók is szeretnek játszani, s a játék kedvéért havas domboldalakon is lecsúszkálnak, mint ahogy azt sem, hogy volt galamb, aki hősies tettéért kiérdemelte a francia Hadikeresztet.

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élményekben és mókás pillanatokban gazdag olvasást biztosít a kötet, melyben kiemelt helyet kapnak a képek, hiszen a megjelenített állatok Kispál Éva rajzai által nyerik el szeretnivaló arcvonásaikat.

Varga-Klein Noémi - Nádori Gergely: Nagy az Isten állatkertje. Koinónia, Kolozsvár, 2011